Az ideális kisgyermeknevelő ismérvei

Pár évvel ezelőtt, szakmabelieket meginterjúvolva készítettek egy reprezentatív felmérést, mely során a kérdezők arra voltak kíváncsiak, hogy milyen a tökéletes kisgyermeknevelő személyisége és viselkedése?

942 kisgyermeknevelő tapasztalatára és szaktudására támaszkodva készült el ez a felmérés, mely során olyan személyiségjegyekről és viselkedési mintákról esett szó, amiket példaértékű munkát végző kollégák esetében tapasztaltak. Számba vették a gyerekhez való viszonyulás lehetőségeit, a gyerekek terelgetésének és a programok irányításának módjait. Szó esett a szabadfoglalkozások alatt elvégzendő teendőkről és a gyerekekre vonatkozó szabályokról, valamint azok betartatásáról is. Mindezek mellett kérdéseket tettek fel a fiatalabb kolleginák számára átadható tapasztalatokról is, hiszen nem elég az az ismeretanyag, amit a főiskolán sajátít el egy kisgyermeknevelő. A friss diplomások számára rengeteg számít a tapasztaltabb, többet látott nevelők tanácsai és a számukra bevált, hatékonynak bizonyult módszerek ismeretének átadása.

A felmérésből az derült ki, hogy a megkérdezettek szerint a következő tulajdonságokkal rendelkezik és viselkedési minták alapján dolgozik a tökéletes kisgyermeknevelő. Első sorban legyen melegszívű, érdeklődő és empatikus. Mindemellett a kisgyermeknevelőt érett és bölcs személyiség, nyugalom valamint pszichés jólét jellemezze. Jó kommunikációs készséggel rendelkezzen és legyen naprakész szakmai tudása, valamint kellő tapasztalata.
Vissza a blogokhoz
 
 
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika